Hírek / Közélet

Őszre az összes adósságát rendezi Mártély

2023. február 16. 09:48 Közélet | Szerző: Megyeri József

Elfogadták Mártély 2023-as költségvetését szerdán, a település 408 millió forintból gazdálkodhat idén. Ambrus István polgármester a Rádió 7-nek elmondta: feszes, de tartható, gondos gazdálkodásra épülő költségvetést alkottak. Hozzátette: polgármesterré választása után, tavaly augusztusban 41 millió forint volt a község adóssága. Ez most 7 millió 600 ezer forint, és a tervek szerint októberre minden tartozást rendeznek. Emellett tartalékokat is képeznek.

„Augusztusban 5 és fél millió forint volt a település kasszájában, most több mint 20 millió forint van a számlánkon. Nagyon szigorú gazdálkodás mellett tudtuk ezt így alakítani. Más fontos eredményeket is elértünk: megnyertük a bölcsőde kialakítására azt a megakadt pályázatot, ami által 46,5 millió forinthoz jutunk hozzá. A pénz már a számlánkon van, és bízom benne, hogy a nyáron megindulhatnak a munkálatok az épületben” – ismertette Ambrus István.


next 5

A mi világunk

Hírek