Hírek / Kultúra

Ősztől foroghat az Enola Holmes második része

2021. október 4. 08:30 Kultúra | Szerző: Fazekas Gábor

A tavalyi év egyik legnagyobb Netflix-sikere az Enola Holmes volt. A könyvsorozat első kötete alapján készült film Sherlock Holmes egy eddig nem ismert (mondjuk úgy: eltitkolt) kishúgáról szól, akitől szintén nem áll távol a nyomozósdi és miután családjában misztérium üti fel a fejét, elhatározza, hogy utána jár a dolgoknak. Nos, aki az első filmet szerette, az örülhet: ősztől már kezdik forgatni a folytatást. Hogy Brown visszatér, az tudvalevő volt és alap, mellette azonban egy másik kedvelt karakter is visszatér. 
 
A hírt a TUDUM nevű rendezvényen jelentette be a Netflix, hogy Enola mellett újból láthatjuk majd ifjú partnerét és szerelmét, Tewkesbury-t, aki ismételten Louis Partridge megformálásában teszi tiszteletét a történetben. 

 

 

Természetesen Sherlock Holmes szerepében visszatér Henry Cavill is (aki így Brown mellett szintén két közönségkedvenc Netflix-sorozatban is szerepet játszik - és igen, itt a Vajákra gondolok), valamint Helena Bonham Cartert sem kell majd hiányolnunk. A nagyjából 78 milliós nézettséggel rendelkező film második részét ugyanúgy Harry Bradbeer rendezi, a forgatókönyvet pedig Jack Thorne írta meg.
 
A Nancy Springer által írt könyvsorozat hat részből áll (a Carta Teen kiadó öt kötetet már ki is adott a film apropójából) és további érdekes adalék lehet, hogy a tavalyi év során peres ügybe keveredett a jogok miatt a szerzőnő. Ugyanis hiába minősül a legtöbb Sherlock Holmes-történet köztulajdont, egy-két kivétel van, konkrétan az utolsó tíz kötet, amelyben Holmes-t az azt megelőzőekkel ellentétben valamelyest érzelmesebb, humánusabb oldaláról is megismerhetjük. E tekintetben pedig Springer kicsit megszegi a "szabályokat". A pert végül ejtették. 
 
Az Enola Holmes második részének bemutatójához még nincsen konkrét dátum. 
 
Forrás: puliwood.hu
Kép: port.hu


next 5

A mi világunk

Hírek