Hírek / Kultúra

Ösztöndíjat nyerhetnek középiskolások a Mezőgazdasági Karra

2021. november 4. 08:48 Kultúra | Szerző: Megyeri József

Gazdálkodj okosan címmel hirdet ingyenes pályázatot középiskolásoknak a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kara. Komarek Levente oktatási dékánhelyettes a Rádió7-nek elmondta, a tanulók 15-25 oldalas dolgozatot nyújthatnak be. A fiatalok többek között gyógynövények feldolgozásáról, egészséges élelmiszertermelésről, a víz szerepéről, illetve társ- és hobbiállatok tartásáról írhatnak. A felhívást tizenötödik alkalommal tették közzé, a pályázatok 2022. március végéig adhatók be.

„Az esszéket, esettanulmányokat a kar postafiókjába várjuk. A legjobbak ösztöndíjban és ajándékcsomagban részesülnek. Az első helyezett 100, a második 75, a harmadik 50 ezer forintot nyer, amit a kar hallgatójaként kapnak meg” – ismertette Komarek Levente.


next 5

A mi világunk

Hírek