Nemzetközi szinten elismert ötleteket, újdonságokat, találmányokat, és kézműves termékeket vonultatott fel a vásárhelyi Tarjáni Olvasókörben az Ötlet Club 13 Egyesület 2020-as IDEA-EXPO kiállítása. Nagy Zoltán, az egyesület elnöke a Rádió 7-nek elmondta, hogy 20 ország kiállítóinak találmányait mutatták be a közönségnek, ám a külföldiek a koronavírus-járvány miatt személyesen nem, csak plakátjaikkal lehettek jelen. Közlése szerint szombaton egy fiataloknak szóló vetélkedővel folytatódik a kétnapos expó programja. Nagy Zoltán erről részletesen így nyilatkozott: „Erre az ifjúságot várnám elsősorban. 11 órától Magyar Feltalálók Találmányai címmel egy vetélkedőt rendezünk, komoly ajándékaink vannak, könyvek és egyéb dolgok, úgyhogy ezért szeretném, hogy egy kicsit megmozduljanak.”