Hírek / Kultúra

Páratlan leletre bukkantak Szibériában

2023. január 11. 07:30 Kultúra | Szerző: Fazekas Gábor

Spárta, az oroszlánkölyök szervezetében a lágy szövetek is épen maradtak, beleértve a belsőszerveket a bőrt, a fogakat és bajuszt is. A kutatók úgy vélik, hogy egyszer klónozni is képesek lesznek az állatot.
 
Egy közel 28 ezer éves barlangi oroszlánkölyköt találtak, amely eddig a szibériai örök fagyban pihent. Ennek köszönhetően, szinte elevenen maradt fent az összes szerves maradvány – hívta fel rá a figyelmet a sciencealert.com beszámolóját szemléző Greendex.hu.
 
A lelőhelyet Oroszország észak-keleti sarkában fekvő Jakutia örök fagyban találta egy helyi lakos, még 2017-ben. Ahogy a vadon élő állatok vadászata és kereskedelme egyre visszaszorult, úgy az agyarvadászok elkezdtek ősi, jégbe fagyott mamutcsontok után kutatni. Ezeknek az értéke olykor meghaladja az élő állatok és trófeák árát, és ebből kifolyólag vannak erre szakosodott bűnbandák is. Az éghajlatváltozás miatt egyre jobban enged fel az örök fagy, így kitolódik az agyarvadászati szezon, és egyre több ősi maradvány jön elő – nem csak mamutoké.

Klónozhatják is az állatot a jövőben

A helyi lakos még 2017-ben talált egy jégbe fagyott barlangi oroszlánkölyköt, mely a Borisz nevet kapta, de a tetem részben sérült volt. Rá egy évre jött elő Spárta, immáron teljesen ép teteme. Mind a két kölyök alig pár hónapos, de 15 ezer év különbséggel estek a fagy fogságába.
 
Spárta szervezetében a lágy szövetek is épen maradtak, beleértve a belsőszerveket és az olyan apróságokat, mint a bőr, fogak és bajusz.
 
A barlangi oroszlán egy azóta már kihalt faj, mely a jégkorszak idején egész Eurázsiát benépesítette, de máig vita tárgyát képezi, hogy egyedül vagy csoportosan éltek. A kutatók úgy vélik, hogy egyszer klónozni is képesek lesznek az állatot, és erre nagyobb az esély, mint a mamutok esetében.
 
Forrás: hirado.hu
Kép: The Siberian Times


next 5

A mi világunk

Hírek