Január 29-én, pénteken 8 és 16 óra között nézhetik meg kijavított dolgozataikat a központi középiskolai írásbeli felvételi vizsgát tett diákok a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban. Hódiné Földesi Sára igazgató a Rádió7-nek elmondta, hogy ötfős csoportokban 158 nyolcadik osztályos, és 30 negyedik évfolyamos diák, illetve hozzátartozója nézheti meg a dolgozatokat. A javítással kapcsolatos észrevételeket február 1-jén 16 óráig lehet megtenni. Az jelentkezéshez szükséges értékelő lapokat pedig február 5-én, szintén 8 és 16 óra között kapják meg a vizsgázók. A középiskolai felvételi eljárásban a jelentkezési határidő február 19-e. Hódiné Földesi Sára erről részletesen így nyilatkozott: „A jelentkezési laphoz csatolni kell azt az értékelő lapot, amely a dolgozatok kijavítása után, a központi rendszerbe felvitt adatok alapján, kinyomtatásra került. Ezt másolati példányban is elegendő csatolni az jelentkezési lapokhoz. Az értékelő lapokat február 5-én, 8 és 16 óra között osztjuk kis személyesen.”
Kép forrása: dogaangyal.hu