Hírek / Sport

Pontokért utazik a Hódmezővásárhelyi FC

2021. július 28. 07:49 Sport | Szerző: Szeri Csaba

A hétvégén a Cegléd vendégeként kezdheti meg az NB III-as labdarúgó-bajnokságot a Hódmezővásárhelyi FC. Koncz Zsolt tanítványai jól sikerült felkészülést zártak, a bajnoki főpróbán 3-1-re győzték le a Szarvast. A tréner hírműsorunknak elmondta, hogy a pontszerzés a cél idegenben.

„Mindenképpen a három pontért utazunk Ceglédre. Annak az útnak, amit elkezdtünk, az első lépcsőfokát kell most meglépnünk Cegléden. Szép lassú léptekkel kell majd a lépcsőfokon, remélem, felfelé lépkednünk. Bízom a társaságban nagyon, az elvégzett munkában. Hiszek abban, hogy jó úton kezdtünk el járni. Nagyon jó társaság áll a rendelkezésemre és bízom benne, hogy egy közös munkával szép eredményeket fogunk majd elérni” – fogalmazott Koncz Zsolt.


next 5

A mi világunk

Hírek