December 3-tól négy hétvégén át közös ünneplésre várja az érdeklődőket a kiszombori Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör. Bajnóczi János alelnök a Rádió 7-nek elmondta: összeállították az Aranykapu programjait, melyben elsősorban a helyi intézmények és civil szervezetek kapnak szerepet. A község főterén felállított óriási jászolnál és adventi koszorúnál szervezik meg a karácsonyváró eseményeket. Az alelnök hozzátette: az Aranykapu a kör egyik legnagyobb rendezvénye, de decemberben még mással is készülnek.
Bajnóczi Jánostól megtudtuk: a karácsonyi készülődés kapcsán több kézműves is részt szokott venni ezeken a programokon. Az alelnök kifejtette: a kör tagsága számára fontos a hagyományőrzés, ezért is figyelnek arra, hogy minél több régi szokást, mesterséget megismertessenek a fiatalokkal.