Hírek / Közélet

Rendben megkezdődött a Mindszenti Kapcsolat Központ működése

Január 17. 15:13 Közélet | Szerző: Török Mónika

Rendben megkezdte működését január elsejével a Mindszent-Mártély-Székkutas Többcélú Kistérségi Társulás – mondta el a Rádió7 szerdai Közös Nevezőjében Bálint Gabriella, a Mindszenti Kapcsolat Központ főigazgatója. Emlékeztetett: a kistérségi társulás 10 intézményt tart fenn a három településen. Hozzátette: kiemelten fontosnak tartja az összefogást. A következő öt év legnagyobb terve, hogy pályázati támogatásokból egy 50 fős, anyagilag is rentábilisan működtethető idősotthont hozzanak létre Mindszenten.
 
„Kistérségben működik a Kapcsolat Központ. Ezeket a hagyományokat szeretnénk továbbvinni ugyanolyan lelkesedéssel és alázattal, ugyanolyan csapatmunkában, mint amit 25 év alatt Vásárhelyen tapasztalhattak. Valamint  olyan közösségépítéssel, mint amit például Mindszenten az elmúlt években megtapasztalhattak a Dózsa telepi közösségépítésben tőlünk. Én úgy gondolom, hogy vannak olyan alapok, és vannak olyan programok, és maga a feladatellátás is adja azt, hogy együttműködve, egymást segítve nagyon szép munkát fogunk tudni letenni az asztalra” – mondta Bálint Gabriella.


next 5

A mi világunk

Hírek