Hírek / Közélet

Rendhagyó lesz az idei általános iskolai beiratkozás a vásárhelyi Szőnyi iskolában

2020. március 26. 15:34 Közélet | Szerző: Géczi Emese

Későbbre halasztja a koronavírus-helyzet miatt iskolán kívüli programjait, kirándulásait a református egyház fenntartásában működő három hódmezővásárhelyi intézmény, a Bethlen Gábor Református Gimnázium, a Szőnyi Benjámin és az Aranyossy Ágoston iskola. Bán Csaba református lelkipásztor a fenntartó képviseletében a Rádió 7-nek elmondta, hogy a gimnazisták nyári nyelvi táborait lemondták, elmarad továbbá a Tornyai Fizika Verseny, a Bethlen-est és a holland cserediák program, illetve az Aranyossy-est is. Közlése szerint a Szőnyi Iskolában általános iskolai beiratkozás következik, amely az idei veszélyhelyzet miatt rendhagyó lesz, ennek módjáról az intézmény honapján tájékozódhatnak a nagycsoportos óvodások szülei. Bán Csaba erről részletesen így beszélt: „Rátalálnak az interneten, ha beírják az iskola nevét, amelyet egyébként a szonyibenjamin.hu honlapon meg lehet találni. Ott látnak elérhetőséget, értesítést és a kapcsolatot elektronikus úton fel tudják venni az iskolával, az iskola vezetőségével. Ezt nagy szeretettel kérjük őtőlük.”

Kép forrása: szonyibenjamin.hu


next 5

A mi világunk

Hírek