Hírek / Közélet

Rendkívül sok embert mozdítottak meg a Szeretem Vásárhelyt Egyesület programjai

2020. január 2. 08:23 Közélet | Szerző: Géczi Emese

Sok vásárhelyit vonzottak tavaly a Szeretem Vásárhelyt Egyesület programjai, jótékonysági kezdeményezései. A civil szervezet a múlt évben egyéves születésnapját ünnepelte, az évfordulóig 51 sikeres rendezvényt bonyolítottak le. Walterné Böngyik Terézia egyesületi elnök a Rádió 7-nek elmondta, hogy minden korosztályt igyekeztek megszólítani a kultúra, a sport, az egészségügy, illetve a művészetek területén szervezett rendezvényeikkel. Kiemelte, a többi között a Vizes 20 elnevezésű rendezvényük 5000 embert vonzott a vásárhelyi strandra, de környezetvédelmi programjaik, a tram-train túra, vagy a rendszeres elektronikai hulladékgyűjtés is rendkívül sok embert mozdított meg. Hozzátette, a rászorulók támogatására is gondoltak, például közös karácsonyfát, illetve szeretetfát is állítottak, így búcsúztatták az óévet. Walterné Bögyik Terézia erről részletesen így beszélt: „Láttuk, hogy egy-egy rendezvény után több százzal növekedett a követőink számra a Facebookon, az ötezret közelítjük most már. Ami a legnagyszerűbb, hogy ötletek is jönnek tőlük, illetve ezen keresztül támogatók, egy-egy nemes ügy mellé állva. Ez generálja a következő év programját is. A rászorulókat már az előző évben is karácsony körül támogattuk, fenyőt állítottunk, szeretetfánk volt, amelyhez nagyon sok család, nagyon sok kisgyermek kapcsolódott és ezen keresztül tudtuk megszólítani a nehézsorsúakat.”

Kép forrása: promenad.hu

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek