Hírek / Közélet

Rendőrségi ügy lett a vásárhelyi buszközlekedés kiszervezéséből

2023. október 12. 09:28 Közélet

Hűtlen kezelés bűntette miatt vizsgálja a rendőrség a vásárhelyi tömegközlekedés kiszervezését, amiről nemrég a bíróság jogerősen kimondta: többszörösen törvénysértő volt. Az ügyben a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytat vizsgálatot – derült ki a Magyar Nemzet birtokába került hatósági dokumentumból.

A lap emlékeztet: az ügy szálai 2020-ra vezethetők vissza, abban az évben a város által kiírt pályázatra jelentkező VIP Travel Kft. pert indított, mivel szerintük jogsértés érte őket Márki-Zay Péter részéről.

A feljelentésben az áll: a polgármester a saját kampányfuvarosának játszotta ki az éves szinten 100-150 milliós üzletet, a bíróság pedig azt is kimondta, hogy a városvezetőnek nem volt jogalapja ahhoz, hogy ily módon rúgja fel a korábbi, 2018-as tender alapján a Volánbusz Zrt.-vel kötött városi megállapodást.

Fotó: Archív


next 5

A mi világunk

Hírek