Hírek / Közélet

Rétvári: Idéntől többen jogosultak ingyenes gyermekétkeztetésre

2022. január 31. 06:30 Közélet | Szerző: Fazekas Gábor

A minimálbér összege több más juttatást is befolyásol, így az ingyenes bölcsődei és óvodai szociális étkeztetésre jogosultak körét is – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
 
Rétvári Bence felhívta a figyelmet arra, hogy azok a kisgyerekek jogosultak ugyanis szociális étkeztetésre, akik családjában az egy főre eső havi jövedelem nem haladja meg a kötelező legkisebb nettó munkabér 130 százalékát. Tehát a minimálbér 200 ezer forintra emelésével már azok is igényelhetik az ingyenes étkeztetést, akiknek családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem éri el a 172 900 forintot.
 
Az államtitkár rámutatott: ez azt jelenti, hogy húsz százalékkal magasabbra került az a jövedelmi plafon, ameddig még igényelhető ez a természetbeni juttatás, így jelentősen bővül a jogosultak köre.
 
Az ingyenes étkeztetés a jövőben is jövedelmi megkötés nélkül jár a nagycsaládosoknak, illetve azoknak a családoknak, ahol tartósan fogyatékos vagy beteg gyermek él – emlékeztetett nyilatkozatában Rétvári Bence.
 
Az államtitkár hozzátette: ma már magasabb a minimálbér, mint 2010-ben az átlagbér volt. A szociális gyermekétkeztetésre fordítható források pedig 31 milliárd forintról 87 milliárd forintra, azaz közel háromszorosukra emelkedtek 2010 óta.
 
Elkötelezettek vagyunk abban, hogy minél szélesebb körben biztosítsuk a gyermekek számára a napi többszöri egészséges étkezés lehetőségét. Mert Magyarországnak előre kell mennie, nem hátra! – zárta gondolatait a kormánypárti politikus.
 
Forrás: hirado.hu
Kép: bumm.sk


next 5

A mi világunk

Hírek