Hírek / Közélet

Rétvári: Tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok fizetése januártól

2021. december 21. 06:20 Közélet | Szerző: Dudás Róbert

Januártól 10 százalékos béremelés lesz a pedagógusoknál, ennek a többletfedezete mintegy 63 milliárd forint – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn a kormány közösségi oldalán közzétett videóban.

Januártól tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok fizetése, miután a koronavírus-járvány okozta többletkiadások ellenére a kormány úgy döntött, hogy folytatja a béremeléseket a közszférában – jelentette be a kormány közösségi oldalán Rétvári Bence. Az EMMI parlamenti államtitkárának magyarázata szerint a gazdaság többletteljesítménye az, amely megalapozza ezeknek a béremeléseknek a fedezetét, a pedagógusok béremelésének többletfedezete pedig mintegy 63 milliárd forint.

A politikus emlékeztetett: a járvány ellenére a kormány tavaly is végrehajtott már egy tíz százalékos béremelést, az első csoport pedig, akik számára egy nagyobb léptékű, 50 százalékos béremelést indítottak, szintén a pedagógusok voltak.

2023-ban egy nagyobb mértékű pedagógus béremelést is tervez a kormány – közölte az államtitkár, aki szerint az elmúlt években így több mint ezermilliárd forinttal többet fordítottak pedagógusbérekre, mint amennyi azoknak a fedezete 2010-ben volt.

Rétvári felhívta a figyelmet arra is, hogy a választási kampány közeledtével „a baloldal mindig nagyokat ígérget és igyekszik a pedagógusokat, a pedagógus szakszervezeteket is belerántani a kampányba, sztrájkfenyegetéssel vagy másként kihasználni őket”.

Baloldali kormányzás idején azonban a pedagógusok mindig rosszul jártak: 15 ezer pedagógusnak szüntették meg a munkahelyét és minden pedagógustól elvettek egy havi bért – idézte fel az államtitkár.


Forrás: hirado.hu

 


next 5

A mi világunk

Hírek