Hírek / Közlekedés és kék hírek

Rossz módját választotta jogosítványa visszaszerzésének

2021. március 5. 15:04 Közlekedés és kék hírek | Szerző: Géczi Emese

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség a letartóztatását indítványozta annak a férfinak, aki a héten erőszakos cselekménnyel fenyegetve próbálta meg kikényszeríteni jogosítványa visszaadását a Mórahalmi Kormányablakban.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított vezetői engedélyét 2021. február 28. napjáig járművezetéstől eltiltás miatt bevonták. A férfi március 1-jén megjelent a kormányablakban, hogy igazolványát visszakérje. Az eljáró ügyintéző a kérést nem tudta teljesíteni, mivel azt állapította meg, hogy az okmány még a rendőrségen található. Ezt közölte is a férfival, aki erre indulatosan, dühösen reagált, s csak nagy nehezen távozott a hivatalból.

Ezután a gyanúsított egy álnéven létrehozott, de saját fényképével ellátott profil alatt, egy közösségi portálon elektronikus üzenetet tett közzé. Ebben a jogosítványával kapcsolatos intézkedésre szólított fel, különben – mint írja - „meg kell szurkálnia valakit”. Az üzenetben a férfi a kormányablak eljáró ügyintézőjét is nevesítette valamint megfenyegette.

A terrorcselekmény bűntettének kísérlete miatt folyamatban lévő eljárásban a főügyészség a férfi letartóztatásának egy hónapra történő elrendelését a szökés-elrejtőzés veszélyére valamint a bűnismétlés veszélyére tekintettel indítványozta. Utóbbi indokot a főügyészség szerint különösen az támasztja alá, hogy a gyanúsítottal szemben hasonló, személy elleni erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt két eljárás is folyamatban van.

Az ügyészi indítvány tárgyában a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon tartandó ülésen fog dönteni.

Szeged, 2021. március 5.

dr. Kopasz Zsolt

        főügyész


 


next 5

A mi világunk

Hírek