Hírek / Kultúra

Rózsapaprika Nap lesz szombaton Röszkén

2023. október 12. 10:04 Kultúra | Szerző: Molnár Attila

Paprikafűzés és paprikatörés, paprikás ételek kóstolója, valamint kézműves foglalkozások is színesítik a szombati Röszkei Rózsapaprika Napot – mondta el a Rádió7-nek Molnár Anita. A Röszkei Paprika Múzeum vezetője hozzátette: bejelentkezéssel egész évben lehet látogatni a különleges kiállítóhelyet, ahol egy működő üzemben egymás mellett tapasztalható meg a múlt és a jelen paprika-feldolgozása, de most a betakarítás idejéhez köthető hagyományok is megjelennek. A Rózsapaprika Nap a Szögedi Paprikafesztivállal egy időben szerveződik, ahhoz tematikájában, céljaiban szervesen kapcsolódik.

„Ilyenkor a múzeum kinyit, tehát úgy tekintünk az eseményre, mint egy nyílt napra. Közben olyan tevékenységeket végzünk, amiket máskor nem szoktunk. Mennek a tárlatvezetések, általában 2-3 alkalommal gyűlik össze úgy csoport, hogy tárlatot tudok vezetni. Ezen kívül viszont paprikás ételeket főzünk és paprikát fűzünk, hiszen beérett a paprika.”


next 5

A mi világunk

Hírek