Hírek / Közélet

Rusvai Miklós: Remélem, hogy ezt a nyarat maszk nélkül tölthetjük

2021. május 17. 06:40 Közélet | Szerző: Dudás Róbert

A kormány vakcinabeszerzésének köszönhetően javulnak a járványügyi adatok. Rusvai Miklós, víruskutató és egyetemi tanár szerint május végére lecseng a harmadik hullám, és reméli, hogy ezt a nyarat maszk nélkül tölthetjük már.
 
Javulnak a járványügyi mutatók, ahogy folyamatosan nő a beoltottak száma a kormány vakcinabeszerzésének köszönhetően. A javuló járványügyi mutatókról Rusvai Miklós, víruskutató, egyetemi tanár beszélt vasárnap az M1 Ma Reggel adásában.
 
Egyre több a beoltott, és csökken a fertőzés. Rusvai Miklós hangsúlyozta, hogy sokszor esik szó arról, hogy az oltottak szervezetében is szaporodik a vírus. Azonban azt kevésszer említik, hogy ez töredéke, század- vagy ezredrésze annak, amennyire a nem beoltottak szervezetében szaporodik el a koronavírus.
 
Az oltottakban maximum a felső légutakban, az orrüregben és a garatban található a Covid-19, lokálisan. Ennek köszönhetik, hogy nem betegnek meg, legfeljebb enyhe tüneteik lesznek. Míg a nem beoltottak egész szervezetében elszaporodik, ezáltal szervezetükből tömegesen ürül ki. Szemben az oltottakkal, akiknek a szervezetéből minimálisan ürül a vírus.
 
Ennek köszönhetően az oltottak esetében nagyban csökken a környezet vírusterheltsége.
A víruskutató tartja magát márciusi előrejelzéséhez, hogy május végére lecseng a harmadik hullám. Ezt a szennyvízben található örökítőanyag mennyiségre alapozza, amivel kapcsolatban hozzátette:
 
A napokban jól állunk, az örökítőanyag mennyisége is csökken, a járványtani mutatók is javulnak.
Ezért reméli, hogy a nyáron elhagyhatjuk a maszkviselést, amíg be nem köszönt az őszi légzőszervi betegségek szezonja.
 
 
Forrás: M1, hirado.hu
 


next 5

A mi világunk

Hírek