Újabb felajánlásokkal gazdagodtak a Kapcsolat Központ intézményei. Bálint Gabriella főigazgató a Rádió 7-nek elmondta, hogy a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezetétől 200 egyszer használatos sebészeti maszkot kaptak, ezeket a vásárhelyi Kovács-Küry Időskorúak Otthonában használják majd fel. Hozzátette, egy szegedi magánszemély, Kristó Ildikó másodszor adományozott 60 darab mosható, fertőtleníthető maszkot a Kapcsolat Központnak, ezt szintén Hódmezővásárhelyen, a Hóvirág utcai bölcsőde gondozónői fogják használni. Itt a múlt hét óta 29-ről 47-re emelkedett az ellátást igénylő kisgyermekek létszáma, akikre kiemelt járványügyi előírások mellett felügyelnek a dolgozók. Bálint Gabriella erről részletesen így nyilatkozott: „Március 18-ától a Hóvirág utcai bölcsődében biztosítottuk az ügyeletet. Az ügyelet indult egy 10-15 fővel, már láttuk a múlt héten, hogy ez a létszám fokozatosan emelkedik. 29 fővel működtünk, ezen a héten pedig már negyvenen felül voltunk. A mai napon pedig éppen 47 kisgyermeket fogadtunk.”
Kép forrása: facebook.com