Háromszáz speciális egészségügyi maszkot, valamint kétszáz darab gumikesztyűt tudnak vásárolni a makói kórház javára indított jótékonysági aukción befolyt összegből. Halász Tamás ötletgazda a Rádió 7-nek elmondta: a Makó Anno könyvsorozat, valamint Makó sportja képekben című kötetek kéziratait bocsátották árverésre és összesen 115 ezer forintot gyűjtöttek össze. A licitálók között nem csupán magánszemélyek, hanem vállalkozások és egyesületek is voltak. Halász Tamás hozzátette: már a nyomdában van a Makó Anno sorozat legújabb része, amelyben a többi között a Hollósy Kornélia Színház bontását, illetve az evangélikus templom építését mutatják be fényképeken.
Halász Tamástól megtudtuk: a veszélyhelyzetre való tekintettel a Makó Anno sorozat jubileumi részét online formában tervezik bemutatni. A modern technikát hívják segítségül a könyvbemutatóhoz és az eseményről videót készítenek, ami felkerül majd az internetre. Mivel ünnepi részt készítenek, így érdekességként a könyv borítójára dombornyomással is felkerült annak a piros-kék szalagnak a logója, melynek az eredeti példányait a makói Kossuth-szobor 1905-ös avatásán osztogattak a jelenlévőknek.