Hírek / Kultúra

Sorozat készül Alfred Hitchcock Gyilkosság telefonhívásra című filmjéből

2020. november 17. 16:00 Kultúra | Szerző: Fazekas Gábor

A projekthez már Alicia Vikander is csatlakozott.
 
Alfred Hitchcock személye, stílusa és persze ikonikus filmjei mai napig meghatározzák életünket, amibe a legtöbb néző bele sem gondol. Amellett, hogy ma nem beszélhetnénk úgy horrorról, krimiről vagy thrillerről a munkássága nélkül, mint szoktunk, számtalan más területen is megkerülhetetlen az angol rendező befolyása. Legutóbb Végh Vozó Zoltán és csapata 60 magyar színésznővel forgatta le a Psycho emblematikus zuhanyzós jelenetét, Ben Wheatley pedig az 1940-es A Manderley-ház asszonyából készített egy kvázi remake-et. A Variety szerint pedig legközelebb a Gyilkosság telefonhívásra című filmjét fogják sorozattá alakítani.
 
Nem árultak el sok mindent a készülő produkcióról, de annyit azért napvilágra hoztak, hogy az antológiasorozat (mert egyébiránt ennek indul) főszereplője az Oscar-nyertes Alicia Vikander lesz. A főbb produceri folyamatokat Terence Winter (Maffiózók, A Wall Street farkasa) fogja felügyelni, sőt lehet, íróként is kiveszi majd a részét a produkcióból. A kreátor és maga a vezető író Michael Mitnick lesz, aki a Bakelit című HBO-sorozattal tett szert ismeretségre. A projekthez persze az MGM/UA is becsatlakozott, hiszen náluk vannak az eredeti 1954-es film jogai.
 
Forrás: puliwood.hu
Kép: mentalfloss.com


next 5

A mi világunk

Hírek