Hírek / Közélet

Sport és rekreációs helyszínek fejlesztésére pályázhatnak a vásárhelyi civil szerveztek

2020. augusztus 17. 15:49 Közélet | Szerző: Géczi Emese

Sport és rekreációs célú fedett és szabadtéri közösségi helyszínek fejlesztésére pályázhatnak a vásárhelyi civil szerveztek. Walterné Böngyik Terézia, a Helyi Akciócsoport elnöke a Rádió 7-nek elmondta, hogy 37 millió 400 ezer forint pályázati keretösszeg áll rendelkezésre, amelyből lehet pályázni sportlétesítmények fejlesztésére, programok szervezésére, szabadtéri piac kialakítására, illetve sport- és digitális eszközök beszerzésére, pótlására is. Hozzátette, egy-egy civil szervezet vagy egyesület 3 és 20 millió forint közötti összegre pályázhat augusztus 31-éig, amelyet a Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal 1-es irodájában, a Helyi Akciócsoporthoz kell benyújtani. Walterné Böngyik Terézia erről részletesen így nyilatkozott: „A pályázat keretében szeretnénk egy kicsit a civil szférát megmozgatni, és azt a felelősséget rátenni valamennyi civil szervezetre, egyesületre, alapítványra, hogy a város közéletének formálásában igenis nagyon fontos szerepük van. Ha végignézzük azt a sok sportlétesítményt, amely felújításért kiált, akkor mondhatom, hogy ez a pályázat nekik van kiírva.”

Kép forrása: promenad.hu


next 5

A mi világunk

Hírek