Egyik szemem sír, a másik nevet – fogalmazott Annus István polgármester Békéssámson idei esztendejének értékelésénél. Ennek oka, hogy sok olyan településfejlesztési pályázat van, aminek lassú az átfutása, viszont vannak olyanok, amik váratlan gyorsasággal valósulhatnak meg. Hozzátette: Békéssámson gazdálkodása stabil, még 4-5 millió forint közötti összeget költhetnek el az idei szociális keretből.
„A napokban kaptam az örömhírt, hogy megnyertük a 170 millió forintot, és én már azt hittem, hogy még a télen megépülhet a Széchenyi utca az egyes számtól az Attila utcáig, de nem! Ehelyett sártenger van, és panaszkodtak is az ott lakók emiatt. Meg tudnánk oldani, hogy feltöltjük beton és téglazúzalékkal, de felelős vezetőként ilyet nem lehet tenni, mert tudjuk, hogy csak ideiglenes megoldás lenne, jövőre pedig azt a több száz köbméter anyagot ki kellene onnan venni és elhordani.”