Súlyos jogi, büntetőjogi következményei lehetnek a Márki-Zay Péter vezette baloldal külföldi kampánytámogatásának – erről beszélt a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában csütörtökön ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
A Századvég jogi szakértője leszögezte: azzal, hogy a baloldalhoz csaknem 2 milliárd forintnyi forrás érkezett Amerikából, egyértelműen külföldi beavatkozás történt a magyar választásokba.
Kijelentette: a nyomozóhatóság, illetve – sajtóhírek szerint – a titkosszolgálatok vizsgálatának kell majd eldöntenie, ebben milyen része volt Márki-Zay Péter mozgalmának.
Úgy összegzett: a következő időszakban mindezekre a kérdésekre adnak majd választ a hatósági eljárások, vizsgálatok, súlyosabb gyanú kapcsán büntetőjogi eljárások indulhatnak. Legsúlyosabb esetben pedig akár nemzetbiztonsági vonalon az állam elleni bűncselekmények miatt is vizsgálódhatnak a hatóságok.