Vásárhely számára súlyosan hátrányos, a fővárosi fővállalkozó számára annál előnyösebb a Sarokház előtti tér felújítására, átalakítására vonatkozó szerződés – derítette ki a Promenád24. A Márki-Zay Péter polgármester saját bevallása szerint is elrontott megállapodást a napokban Cseri Tamás fideszes önkormányzati képviselő kérte ki a városházán.
Kiderült, hogy a törvény szerint járó 5 százalékos minimumelőleg helyett a fővállalkozó 30 százalékos előleget kapott, amihez biztosítékot sem kötött ki a város. Alvállalkozók sincsenek kifizetve, sokan futnak a pénzük után. A beruházáselem bruttó 165 millió forintjába kerül a vásárhelyi adófizetői közösségnek, és elvileg július 31-éig kell elkészülnie a munkával a kivitelezőnek.