Első alkalommal Szegeden, a Belvárosi Moziban tartott interaktív előadást, szülőknek és gyerekeknek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Momentán Társulat. A Mobil a családom? programsorozat célja, hogy felhívja a figyelmet az online életvitel kihívásaira és a családok digitális biztonságára.
Az előadás ahhoz a Mobil a családom? nevet viselő országos kampányhoz kapcsolódik, amelyet még júniusban az NMHH abból a célból indított, hogy segítse a szülőket és a gyerekeket az online életvitel és a családi élet közötti egyensúly megteremtésében, valamint hogy minél többet beszélgessenek a családok a mobileszközök biztonságos használatáról.
Szeged az első állomása annak az ötállomásos országos körútnak, amely keretében rendhagyó módon, színpadi játékokkal, szórakoztató formában mutatják be a digitális eszközök használatával kapcsolatos örömöket, kihívásokat, nehézségeket.
Somogyi Ákos Gergő, az NMHH gyermekvédelmi főosztályvezetője az előadás előtt elmondta, hogy a mobileszközök használata és az online jelenlét egyre nagyobb részét teszi ki az életünknek, amely sok kihívás elé állítja a családokat, vagy akár az iskolai környezetet is.
Hozzátette, az országjáró turnéra azért indultak el, hogy az általánostól eltérően, egy interaktív színpadi jelenet formájában hívják fel a figyelmet ezekre a kihívásokra, problémákra.
A színpadon egy négytagú család mindennapi élethelyzeteit játszották el, amelyek a túlzott mobilhasználat, a videójáték-függőség, vagy a gyermekeket érintő online zaklatások problémáival szembesítették a közönséget.
Az NMHH gyermekvédelmi szakértői a jeleneteket folyamatosan elmagyarázták, kommentálták. A közönséget bevonva, ötleteket is adtak mind a fiatalok, mind pedig a szülök szempontjából, hogy miként kéne másképpen cselekedni egy adott helyzetben, majd újra is játszották azokat.
Az NMHH a programban tíz – többek között a túlzott képernyőidőre, az online veszélyekre, az adataink védelmére irányuló – tanácsot fogalmazott meg a családok számára a mobileszközök használatával kapcsolatosan, amelyeket mind az öt állomáson szeretnének közvetíteni.
Idén még – november 30-án – Szombathelyre is ellátogat a program, majd a tervek szerint az országjárás 2024 tavaszán folytatódik Pécsen, Debrecenben és Sopronban.
Forrás: MTI
Kép: mcafee.com