Hírek / Közélet

Szentkirályi: A rendkívüli jogrendnek is köszönhető a sikeres védekezés

2020. június 19. 07:23 Közélet | Szerző: Fazekas Gábor

A rendkívüli jogrendnek is köszönhető, hogy sikeres volt a koronavírus-járvány elleni védekezés – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az M1 csütörtök esti műsorában.

Kiemelte, a veszély nem múlt el, de át lehet térni a járványügyi készültség időszakára. Ezalatt is működik az operatív törzs, felállt egy bevetési egység, amely egy esetleges járványügyi gócpontban intézkedni tud.

Szentkirályi Alexandra azt mondta, a kormány elkötelezett, hogy a járvány miatt nehéz helyzetben lévőket segítse.

Ezt szolgálták a munkahelyvédelmi és munkahelyteremtési intézkedések, továbbá a hitelmoratórium is. Megjegyezte, hogy az ezekre fordított összeg nagyságrendekkel több, mint a tervezett tűzijáték költsége – közölte.

Kitért arra is, hogy az elmúlt időszak legnagyobb kárvallottjai a programszervezők, rendezvényszervezők, vendéglátósok, turisztikai dolgozók. Épp őket segítené az augusztus 20-i többnapos rendezvénysorozat. Ugyanakkor hozzátette: a rendezvények megtartásáról júliusban, a járványügyi számok alakulásának függvényében döntenek majd.

A kormányszóvivő hangsúlyozta, a kormány minden lehetséges módon azon van, hogy a Lánchíd felújítását segítse. Azt mondta: értetlenül állnak a helyzet előtt, hogy bár van egy Karácsony Gergely főpolgármester által megrendelt januári szakvélemény is, miszerint nem halasztható a Lánchíd felújítása, nem történt semmi.

Emlékeztetett arra is, hogy még az előző főpolgármester, Tarlós István majdnem 24 milliárd forintot elkülönített erre a főváros költségvetésében.

Emellett ott van 6 plusz 1 milliárd forint is, amelyet a kormány ugyanazon feltételekkel biztosít Karácsony Gergelynek, mint Tarlós Istvánnak biztosított volna – jegyezte meg Szentkirályi Alexandra.

Forrás: hirado.hu
Kép: Hír TV


next 5

A mi világunk

Hírek