Hírek / Sport

Szerdára halasztották a férfi triatlonosok versenyét

Július 30. 08:00 Sport | Szerző: Fazekas Gábor

A Szajna vízminősége miatt egy nappal elhalasztották a férfi triatlonosok ma reggel 8 órára kiírt versenyét a párizsi olimpián.
 
A nemzetközi sportági szövetség (WT) kora reggel kiadott közleménye szerint hajnalban, 3.30-kor tartottak megbeszélést a szövetség, a párizsi szervezők, a Nemzetközi Olimpia Bizottság, illetve Párizs, Párizs meteorológiai szolgálata, valamint az Ile-de-France prefektúra képviselői a folyó minőségéről és ezt követően született az a döntés, hogy a viadalt ma nem lehet megrendezni.
 
"A legfrissebb időjárási előrejelzések alapján az a döntés született, hogy a férfi triatlon versenyszámot július 31-én (szerdán) 10 óra 45 perckor rendezik meg" - áll a közleményben, mely jelzi, hogy a nők versenye az eredeti tervek szerint szerdán 8 órakor rajtol, ugyanakkor mindkét viadalt csak akkor rendezik meg, ha a víz minősége megfelelő lesz, szennyezettsége a határérték alá süllyed. A WT hozzátette, hogy az eredetileg kijelölt vészhelyzeti nap változatlanul marad augusztus 2., azaz péntek.
 
A közlemény szerint a szövetség 8 órakor tart megbeszélést az edzőkkel, mely során további információkat osztanak meg velük.
 
Bár a múlt héten már kedvező hírek érkeztek a Szajna vízminőségével kapcsolatban, a pénteki és szombati - a nyitóünnepséget és az első hivatalos versenynap szabadtéri számait is megzavaró - eső jelentős mennyiségű szennyező anyagot mosott a folyóba, így a triatlonosok vasárnap és hétfőn sem úszhattak a versenyhelyszínen, a helyzet pedig mostanra sem javult annyit, hogy a vízbe ugorhassanak.
 
Az úszható Szajnát a szervezők az olimpia egyik jelképének és kulcsfontosságú örökségnek szánták. Franciaország mintegy 1,4 milliárd euró fektetett be új infrastruktúrába, hogy csökkentse a folyóba ömlő szennyvíz mennyiségét. A francia fővárosban jövő év júniusáig három fürdőhely megnyitását tervezik a nagyközönség számára.
 
A párizsi olimpián triatlonban három számban avatnak bajnokot. A magyar színeket a férfiak egyéni viadalán Bicsák Bence és Lehmann Csongor, a nőknél pedig Kuttor-Bragmayer Zsanett képviseli. A vegyes váltók - melyben nincs magyar csapat - augusztus 5-én csatáznak majd.
 
Forrás: MTI
Kép: vg.hu


next 5

A mi világunk

Hírek