Egy, a közösségi médiában kiszivárgott jegyzőkönyv szerint Fejes Péter önkormányzati képviselő fizikailag közeledett a vásárhelyi polgármesteri hivatal egyik női dolgozójához, aki szexuális zaklatásként élte meg a történteket.
A város csütörtöki közgyűlésen Bálint Gabriella Fidesz-KNDP-s képviselő napirend előtti felszólalásban kérte Fejes Pétert és a város jegyzőjét, hogy tisztázzák a helyzetet. Angyal Zsolt jegyző megerősítette, hogy a kiszivárgott jegyzőkönyvön valóban a polgármesteri hivatal pecsétje és aláírása szerepel, de nincs rajta iktatószám, ezért vizsgálatot indítottak, keresik az iratot.
Fejes Péter elismerte, megérintette, megsimogatta a jogi irodán dolgozó nőt, de ezt nem szexuális zaklatásnak szánta. Azt is mondta, aki akar, tegyen feljelentést.
„Az irodaajtót becsuktam és valóban melléültem, a számítógéphez. Tettem egy mozdulatot, amit egy kedveskedő, atyai mozdulatnak gondoltam. A hölgy elhúzódott, ez igaz, de nem mondott semmi különöset. Annyit mondott, kellemetlen volt számára. Nekem egyébként van egy rossz szokásom, méghozzá az, hogy akivel beszélek, azt szeretem megérinteni” – reagált Fejes Péter.
Fotó: Archív