Hírek / Egyéb/Archív

Szigorú járványügyi szabályok vonatkoznak középiskolai központi írásbeli felvételi vizsgára is

2021. január 18. 12:58 Egyéb/Archív | Szerző: Géczi Emese

Január 23-án, 10 órától a magyarral kezdődik, majd 11-től a matematikával folytatódik a középiskolai központi írásbeli felvételi vizsga. Árva László, a vásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola igazgatója a Rádió7-nek elmondta, hogy intézményükben több mint 150 diák írja majd meg a teszteket. Hozzátette, a vizsgahelyszíneket előzetesen fertőtlenítik és ügyelnek rá, hogy a tanulók beléptetése a termekbe gyors legyen, hogy elkerüljék a csoportosulást az iskola aulájában. A termekben kézfertőtlenítőt is kihelyeznek. Közlése szerint a maszk használata a felügyelő tanárok számára kötelező, a vizsgázók számára ajánlott, de nem kötelező. Árva László erről részletesen így nyilatkozott: „A vizsgatermekben biztosítjuk a megfelelő távolságot a tanulók között, ami azt jelenti, hogy tíz tanulónál nem fog több tanuló vizsgázni egy tanteremben. Ennek a feltételét nem könnyű megteremteni, hiszen 150 tanul fog vizsgázni, írásbeli dolgozatot írni ezen a napon az iskolában. A hat évfolyamos gimnáziumi képzésbe jelentkezők közül 96-an, a 4 évfolyamos képzésre jelentkező nyolcadikosok közül pedig 57 tanuló vesz majd részt a vizsgán.”

Kép forrása: alon.hu


next 5

A mi világunk

Hírek