Hírek / Egyéb/Archív

Színházi program kavalkád lesz Mindszenten

2022. január 13. 16:30 Egyéb/Archív | Szerző: Farkas Emese

Színes, színházi programokkal várja az érdeklődőket a Mindszenti Keller Lajos Művelődési Központ ebben a félévben is. Kovács Ildikó, intézményvezető a Rádió 7-nek elmondta, hogy a Lázár Ervin programban négy gyerekeknek szóló előadás lesz, de folytatódik a Déryné program előadássorozat is. A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Körúti színház társulata a Furcsa pár darabot hozza el Mindszentre január 22-én.

„ A Körúti színház hosszú évek óta már bérletsorozatot indít településünkön is és ebből most a soron következő a Furcsa pár című előadás lesz. Tehát január 22-én, szombaton, 19 órakor. Januárban egy harmadik hétvégén is tudunk olyan programot kínálni az érdeklődőknek, amely az irodalomról illetve a zenéről szól.” – tette hozzá Kovács Ildikó.


next 5

A mi világunk

Hírek