Semmi sem valósult meg az önkormányzati választásokon ígért legnagyobb beruházások közül Vásárhelyen. Cseri Tamás fideszes önkormányzati képviselő így kommentálta Márki-Zay Péter beszámolóját az elmúlt egy éves tevékenységéről. A képviselő a Rádió 7-nek elmondta, hogy néhány kisebb jelentőségű projekt mellett eddig csak egy biztosító cég által támogatott villogó zebrát és a Márki-Zay Péter által két évbe csődbevitt Városi Televízió újraindítását tudták felmutatni. Úgy vélte, hogy a sikerként összegzett fejlesztések között nincs lényeges, a város életét érintő beruházás.
„Ezen a listán olyan beruházások vannak, mint például ez a villogó zebra, amit egy biztosítótársaság finanszírozott. Olyan jelentéktelen egy megyei jogú város életében. Azt gondolom, hogy ebből a listából tisztán látszódik, hogy Hódmezővásárhely lejtmenete folytatódott idén. Lényegében nem történik semmi jelen pillanatban Hódmezővásárhelyen. Nincs egy olyan építkezés, vagy felújítás, amit a város finanszírozna. ” – fogalmazott Cseri Tamás.