Hírek / Kultúra

Szivárvány Alkotótáborban tanulhattak a vásárhelyi Klauzál Iskola tehetséges diákjai

2020. november 16. 13:40 Kultúra | Szerző: Géczi Emese

A Nemzeti Tehetségprogram pályázatán 1 millió 400 ezer forintot nyert a táborra a Klauzál Iskola.

Szivárvány Alkotótáborban vehettek részt Mártélyon a vásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola diákjai. Szilágyiné Szabó Mónika, az iskola biológia-rajz szakos tanára a Rádió7-nek elmondta, hogy az intézmény alapítványa a Nemzeti Tehetségprogram pályázatán 1 millió 400 ezer forintot nyert az erdei iskolai programra, amelyből 30, a képzőművészet terén tehetséges diák tanulhatott öt napon át művésztanároktól új festészeti technikákat és ábrázolásmódokat. Hozzátette, az elkészült munkákból kiállítás készül, amely a következő hetekben nyílik majd meg a Klauzál Gábor Általános Iskola tornacsarnokában. Szilágyiné Szabó Mónika erről részletesen így nyilatkozott: „Zoltai Attila és Erdélyi Tibor nagyon sokat segített. Sok trükköt el tudtunk lesni a két művészúrtól. A mártélyi erdei iskola és egyáltalán Mártély művészek százait ihlette már meg: a táj, a mártélyi holtág, a közeli tanyák, az itt élő emberek.”

Kép forrása: Csuka-Ungor Edina


next 5

A mi világunk

Hírek