Szociálpolitikai kerekasztal-bizottságot hozott létre a hódmezővásárhelyi közgyűlés a legutóbbi véleményező ülésén. A grémium feladata, hogy figyelemmel kísérje a szociális szolgáltatástervezési koncepcióban meghatározott feladatok végrehajtását. A kerekasztal elnöke Borsiné Csontos Ilona, az Egyesített Óvoda vezetője lett. Kis Andrea alpolgármester ismertette, hogy a kerekasztal feladata a szociális szolgáltatástervezési koncepcióban meghatározott feladatok végrehajtásának figyelemmel kísérése. Hangsúlyozta: ezt a koncepciót kétévente kell felülvizsgálni, csakúgy, mint a helyi esélyegyenlőségi programot. Ennek összeállítását hagyományosan a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Kapcsolat Központja készíti majd elő. A kerekasztal szükség szerint, de legalább évente egyszer ülésezik.
Kép forrása: Vásárhely24