Hírek / Közélet

Szülői szemmel címmel indul előadássorozat Vásárhelyen és Makón

2020. augusztus 25. 12:37 Közélet | Szerző: Géczi Emese

Szülői szemmel címmel indul előadássorozat Hódmezővásárhelyen és Makón az Egészséges Vásárhely Program szervezésében. Fuszkó Zita mentális egészségfejlesztő pszichológus a Rádió 7-nek elmondta, hogy Vásárhelyen szeptember 3-ától minden héten csütörtökönként délután 3 órától, Makón pedig szeptember 9-étől szerdánként délután fél 5-től kezdődnek majd a foglalkozások. Hozzátette, a hat alkalmas előadássorozatra olyan szülőket és nagyszülőket várnak, akik az egészen kicsi gyerekektől a kamaszokig akár különböző korú gyermekeket nevelnek és szeretnék megérteni gyermekük gondolkodását, fantáziavilágát, és szeretnének szakszerű segítséget kapni a mindennapi szülői bizonytalanságok leküzdésére. A jelentkezéseket személyesen vagy telefonon mindkét helyszínen az előadások kezdő időpontjának előestéjéig várják. Fuszkó Zita erről részletesen így nyilatkozott: „A vásárhelyi Szülői szemmel című előadássorozatunkra az 532-368-as telefonszámon lehet jelentkezni, a makói előadássorozatra pedig az 511-186-os számon várjuk az érdeklődők jelentkezését. Akik részt szeretnének venni, és már tudják ezt a szándékukat, tudnak már előzetesen jelentkezni hozzánk.”

Kép forrása: babaszoba.hu

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek