A Capcom újabb megerősítést kapott rá, hogy érdemes foglalkoznia a Resident Evil szériával - írja a GameStar.
A múlt héten jelent meg a Resident Evil 4 remake-je, és minden téren szárnyal. A Capcom feltuningolt túlélőhorrorját szeretik a kritikusok (a mi tesztünk is elismerősen nyilatkozott róla) és a visszajelzések alapján a játékosok is, így a Resident Evil 7, a Resident Evil 2 remake és a Resident Evil Village után újabb nagy sikert könyvelhet el a vállalat, ami egyúttal bebiztosíthatja a széria jövőjét is.
Adatbányászok azóta DLC-re utaló nyomokra is bukkantak a játékban, de erről egyelőre semmit sem tudni, szóval maradjunk annál, amit ismerünk: magánál a Resident Evil 4 remake-nél, amit egyébként a kezdők is könnyedén végigjátszhatnak, ha megfogadják a tippeinket.
Hogy mekkora népszerűségnek örvend az új Resident Evil játék, azt jól mutatja a Capcom statisztikája, miszerint a megjelenést követő első két nap folyamán több mint 3 millió példány talált gazdára belőle. Az eredeti kiadásnak közel egy évébe telt ezt a mérföldkövet elhagyni, a Eurogamer pedig rámutatott, hogy a Resident Evil Village-nek és a Resident Evil 2 remake-nek is négy napba tellett a hárommilliós határt elérni. A közlemény alapján a Capcom elégedett a játék teljesítményével és azt is elárulta, hogy a franchise játékaiból már összesen 135 millió darabot adtak el 1996 óta.
Forrás: gamestar.hu
Kép: Variety