Hírek / Közélet

Technikumban 39-en, szakképző osztályban 12-en kezdenek szeptembertől a Gregusban

2021. április 26. 12:38 Közélet | Szerző: Géczi Emese

A múlt hét végén vált véglegessé a középiskolai felvételi eredménye. Nagy Zsuzsanna a hódmezővásárhelyi Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola igazgatója a Rádió7-nek elmondta, hogy intézményükbe, a technikumi osztályokba 39-en, a szakképző osztályokba pedig 12-en nyertek felvételt. Hozzátette, pótfelvételit is hirdetnek, mindkét képzési területen még mintegy 10-10 fő felvételére van lehetőség az intézményben. Közlése szerint a szakképző osztályos diákok a 9. évfolyam végi, míg a technikumba járók a 10 osztály végi ágazati alapozó vizsga után specializálódhatnak majd valamilyen mezőgazdasági szakirányba. A szeptemberben csatlakozó új diákok havi ösztöndíjban is részesülnek. Nagy Zsuzsanna erről részletesen így nyilatkozott: „Aki 9. évfolyamon kezd, a 2020-as minimálbér 5%-át, azaz 8050 forintot, a szakképző osztályokban pedig a minimálbér 10%-át 16100 forint ösztöndíjat kapnak a diákok minden hónapban. Ezek emelkedhetnek is tanulmányi átlagtól függően.”

Kép forrása: eduline.hu


next 5

A mi világunk

Hírek