Hírek / Közélet

Letölthető hanganyagok

Termelői piacot alakítanak ki Apátfalván

2021. május 12. 11:19 Közélet | Szerző: Kormos Tamás

Kiegészítő támogatást nyert az apátfalvi önkormányzat, így most már meg tudja valósítani a már régóta tervezett termelői kispiacot. Szekeres Ferenc polgármester a Rádió 7-nek elmondta: évekkel korábban sikeresen pályáztak rá, akkor 25 millió forintot meg is kaptak. A polgármester hozzátette: sajnos az árak annyira megemelkedtek, hogy ennyi pénzből nem lehetett kialakítani ezt a fejlesztést, ezért újból beadták a kérelmüket, most sikerrel jártak és 49,4 millió forintos támogatásban részesültek. Szekeres Ferenc kiemelte: ennek köszönhetően zárt és fedett termelői kispiaccal gazdagodik Apátfalva.

Az új apátfalvi piac a Kossuth és a Hunyadi utca sarkán lesz, ahol az önkormányzat már korábban megvásárolt egy majd 1100 négyzetméteres területet. A tervezett piac alapterülete 105 négyzetméter, többek között kialakítanak rajta hat rögzített standot, illetve egy olyan üzlethelyiséget, ahol helyben gyártott kézműves termékeket lehet megvenni, természetesen a mosdóról sem feledkeznek meg.

Fotók forrása: www.makohirado.hu

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek