Hírek / Közélet

Tilos idegen érdekeket szolgálni a vásárhelyi Mi Hazánk szerint

Március 15. 12:34 Közélet | Szerző: Megyeri József

A Mi Hazánk Mozgalom büszke azokra a hősökre, akik 1848-ban bátorságukkal, kiállásukkal példát mutattak a jövő nemzedékeinek. Ezt Balog Norbert mondta a párt hódmezővásárhelyi megemlékezésén. A helyi szervezet elnöke emlékeztetett: az akkori fiatalok megmutatták, hogy nem szabad tűrni az idegen érdekeket és az elnyomást. Véleménye szerint a 176 évvel ezelőtti eszményt Vásárhelyen is meg kell őrizni, és most a harcos, áldozatkész, ugyanakkor békeszerető és építő, érett nemzedék feladata, hogy a magyar életbe új lelket vigyen.

„Nem lehet, hogy ismét évtizedek menjenek el az életünkből a semmiért, idegen érdekekért. Vannak, akik ezt az utat járják, sőt, ma már nyíltan felvállalják a külföldi támogatást, az idegen érdekek szolgálatát. Ők a jövőnket, a létünket sodorják veszélybe. Ezért nagyon fontos, hogy a szülővárosomban megkezdjük, és addig folytassuk az ébresztő, építő munkát, míg el nem érjük célunkat” – hangsúlyozta Balog Norbert.


next 5

A mi világunk

Hírek