Hírek / Közélet

Tiltott pártfinanszírozás miatt róttak ki súlyos büntetést az ellenzékre

Február 20. 12:54 Közélet

Tiltott kampányfinanszírozást állapított meg a 2022-es országgyűlési választáson közösen induló ellenzéki pártok esetében az Állami Számvevőszék vizsgálata. Windisch László, a szervezet elnöke újságíróknak elmondta: megállapításuk szerint az ellenzéki összefogás pártjai mintegy 261 millió 260 ezer forint külföldről származó tiltott támogatást fogadtak el a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalomtól. Az elnök tájékoztatása szerint vizsgálatuk a több mint 260 millió forint tekintetében végleges, és annak összegét az összefogásban részt vevő pártoknak, tehát a DK-nak, a Jobbiknak, a Momentumnak, az MSZP-nek, az LMP-nek és a Párbeszédnek egyenlő arányban, a központi költségvetésbe 15 napon belül be kell fizetniük.

 


next 5

A mi világunk

Hírek