Hírek / Közélet

Több mint 1 milliárd forint szabadon felhasználható pénze lehet Vásárhelynek

2023. január 6. 13:30 Közélet

Legalább 1 milliárd forint szabadon felhasználható pénze lehet a vásárhelyi önkormányzatnak a Promenád24 információi szerint. A lap azt írja: ezen kívül, más számlákon, kötött felhasználásra és pályázatok megvalósítására további mintegy 1 milliárd 200 millió forinttal rendelkezik a város.

A portál szerint vélhetően ez lehetett az oka annak, hogy Hódmezővásárhely nem kapott különtámogatásként újabb százmilliókat a rezsiköltségeinek fedezésére, és a kormány inkább azokat a településeket támogatta, ahol már a működés is veszélybe kerül, vagy esély sincs arra, hogy idén meg tudják teremteni a működésük feltételeit.

Márki-Zay Péter a héten több alkalommal is arról beszélt, hogy politikai okok miatt nem kapott Hódmezővásárhely különtámogatást a kormánytól, emellett ellentmondásos nyilatkozatokat tesz a város anyagi helyzetéről.  Néhány héttel ezelőtt még azt állította, hogy 2 milliárd forint van az önkormányzat számláján, míg a napokban azt mondta, ha a kormány nem ad támogatást, akkor csődbe megy a város.

Fotó: Archív


next 5

A mi világunk

Hírek