A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ diákönkormányzata február egy pályázatot hirdetett meg a középiskolások számára. Balázs József, a tankerületi központ igazgatója a Rádió 7-nek elmondta, hogy a tanulók fejlesztési javaslataikat fogalmazhatták meg a fenntartó felé. Hozzátette, hogy több mint 1000 javaslat érkezett, amelyeket iskolánként pontoztak, és a legtöbb, legjobb javaslatot megfogalmazók pénzjutalmat is kapnak. Az eredményhirdetés március 2. felében lesz, a javaslatok megvalósítása pedig a 2019-es, illetve 2020-as évben fog megtörténni.
„A DÖK Ötletgazda pályázatot február 20-án hivatalosan lezártuk. A pályázatra – nagy örömünkre – rekordszámú 1029 ötlet és javaslat érkezett illetékességi területünkről. Az első helyezett 144, a második helyezett 95 és a harmadik helyezett 92 javaslattal élt. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a beérkezett anyagok fejlesztésorientált, innovatív jellegük alapján komplett intézményfejlesztési tervként tekinthetőek. Sokat tanulhatunk a fiataloktól. Ha pedagógusként vagy döntéshozóként nyitottak vagyunk a véleményükre, sikeres együttműködésnek lehetünk részesei, ami az oktatás színvonalának és körülményeinek folyamatos fejlődését eredményezik” – tudtuk meg Balázs József tankerületi igazgatótól.
Kép forrása: vasarhely24.com