Az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasait köszöntötték kedden a Szegedi Tudományegyetemen. Idén 322 hallgató részesült elismerésben - közölte az SZTE. Az Új Nemzeti Kiválóság Program Magyarország Kormánya által a nemzeti felsőoktatási kiválóság támogatására alapított ösztöndíjprogram. Célja, hogy támogassa a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, a tudományos és művészeti pályán való elindulást, majd pályán tartást, valamint a fiatal kiválóságok támogatásával segítse a nemzetközi szinten is kiváló, tapasztalt kutatók és alkotók munkáját. Emellett ösztönözni kívánja a kiváló teljesítményt nyújtó kutató és alkotó tevékenységet, az alapképzésben, mesterképzésben vagy doktori képzésben részt vevő hallgatókat, doktorjelölteket, illetve fiatal oktatókat és kutatókat.
Fotó: SZTE NKI, Kovács-Jerney Ádám