Hírek / Kultúra

Több mint nyolcvanan versenyeztek a vásárhelyi városi történelemversenyen

2023. május 8. 16:14 Kultúra | Szerző: Megyeri József

Hétfőn délután tartották meg az idei vásárhelyi városi történelemverseny eredményhirdetését az Emlékpontban. Baranyi Imre, a szervező Klauzál Gábor Általános Iskola történelemtanára a Rádió 7-nek elmondta: összesen 84 felső tagozatos diák teljesítette az írásbeli feladatokat. A legtöbb dobogós helyezést a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola tanulói érték el. A megmérettetés minden évben nagy népszerűségnek örvend.

„A gyerekek az osztálykirándulásokon, tanulmányi kirándulásokon és a szüleikkel töltött szabadidejük során elég sok élményt szereznek, akár egy kastély- vagy várlátogatás alatt. A filmek is felkelthetik az érdeklődésüket a tantárgy iránt. Ötödik évfolyamon voltak a legtöbben, ott a legjobb nyolcat díjaztuk. A hatodikosok közül hat, míg a hetedikesek és nyolcadikosok között az első három-három versenyző vehetett át könyvutalványt” – ismertette Baranyi Imre.

A témáról bővebben május 12-én, pénteken délelőtt 10 órától, a Rádió 7 Közös Nevező című műsorában hallhat!


next 5

A mi világunk

Hírek