Hírek / Közélet

Többen ígértek örök hűséget tavaly egymásnak, mint bármikor az utóbbi harminc évben

2020. február 13. 10:07 Közélet | Szerző: Géczi Emese

Idehaza igazi esküvőboom volt tavaly. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb előzetes adatai szerint ugyanis a múlt év szeptember végéig többen kötötték össze életüket, mint 2018-ban az egész évben, ami soha nem látott emelkedés az elmúlt három évtizedben. Branyiczkiné Géczy Gabriella, a hivatal népesedési statisztikai osztályának vezetője a Rádió 7-nek elmondta, hogy míg 2010-ben 36 ezren járultak az anyakönyvvezető elé, addig a KSH becslése szerint tavaly akár a 64 ezres számot is átléphette a frigyre lépők száma. Hozzátette, Csongrád megyében 2018-ban 1000 lakosra 5 házasságkötés jutott, 2019-ben viszont az országos átlagnál nagyobb arányú emelkedést tapasztalt a házasságkötések számában a hivatal. Többen kötöttek házasságot tavaly Hódmezővásárhelyen is, mint két évvel ezelőtt. Branyiczkiné Géczy Gabriella erről részletesen így nyilatkozott: „Csongrádban az országos átlagnál valamivel nagyobb emelkedés tapasztalható 2019-ben a 2018-as évhez képest. Érdemes Csongrád megyéből Hódmezővásárhelyt külön kiemelnünk, 2018-ban 236 itt élő pár lépett frigyre, 2019-ben ez a szám 280 körül várható.”

Kép forrása: esküvői-fotók.hu


next 5

A mi világunk

Hírek