Hírek / Közélet

Többszörösen törvénysértőnek minősítette a közbeszerzési döntőbizottság a vásárhelyi buszközlekedés átszervezését

Június 24. 09:34 Közélet

Rekordösszegű, harminckettő millió forintos bírsággal sújtotta a hódmezővásárhelyi önkormányzatot, valamint annak cégét, a HVSZ Zrt.-t a Közbeszerzési Döntőbizottság, amiért többszörösen megsértette a törvényeket a helyi tömegközlekedés átszervezése során – számolt be a Promenád24.

A bizottság a csütörtökön közzétett határozataiban a többi között megállapította: a Márki-Zay Péter vezette város a közbeszerzési eljárás mellőzésével adott 2021 augusztusa és 2022 májusa közötti 10 hónapban, összesen 84 millió forint értékben megbízásokat Jovány Gyula helyi vállalkozónak. Törvénytelenül járt el a város a Volán Busz esetében is, hiszen a városi pályázatot elnyerő céggel írásban nem kötöttek szerződést.

A döntőbizottság kiemelte, az önkormányzat nem működött együtt a vizsgálat során a Közbeszerzési Hatósággal, annak ellenőrzését gyakorlatilag akadályozta, ami szintén a közbeszerzési törvénybe ütközik – olvasható a cikkben.

Fotó: Promenád24


next 5

A mi világunk

Hírek

Banner