Hírek / Közélet

Történelmi pillanat – először repült ember alkotta szerkezet egy másik bolygón!

2021. április 21. 08:45 Közélet | Szerző: Dudás Róbert

A Mars 2020 küldetés egyik kulcspillanatához érkezett hétfőn, a NASA helikoptere felszállt a vörös bolygó felszínéról, és ezzel az Ingenuity lett az emberiség első másik bolygón repülő eszköze.

A múlt héten mi is beszámoltunk arról, hogy mostanra halasztották az első marsi helikopter kipróbálását. A tesztelés során kiderült, hogy frissíteni kell az Ingenuity szoftverét, ami néhány napig eltartott a Mars távolsága miatt. A hétvégén jelentették be, hogy sikerült elhárítani a problémákat, így ma megkísérelték a helikopter első tesztrepülését.

Az alábbi interaktív térképen megnézheti, hogy eddig milyen utat tett meg a Perseverance marsjáró. A rover 52 marsi napja, február 18. óta van a vörös bolygó felszínén. A térképen szaggatott kék vonallal jelölt terület a helikopter repülési zónája, azon belül pedig a kis négyzetben van jelenleg. A Perseverance 270 méterről figyeli majd a helikopter próbarepülését.

Az alábbi felvételt még tegnap tette közzé a NASA, ezen még az első repülés előtt tesztelik a helikopter rotorjait:

 

 

Az élő közvetítés felvételét itt nézheti meg:

A terveknek megfelelően az első repülés mindössze harminc másodpercig tartott, a könnyű helikopter felemelkedett három méter magasra, jelet küldött a rovernek, majd visszaereszkedett a Mars felszínére. A sikeres tesztet a következő hetekben egyre összetettebb repülések követik majd.
Az első kép, amit a helikopter fedélzeti számítógépe készített, a képen a helikopter árnyéka látható a Mars felszínén:

Így látta az első repülést a Perseverance marsjáró 270 méterről:

 

 

Természetesen a helikoptert irányító csapat tagjai nagyon örültek, amikor megérkeztek a sikeres repülést megerősítő adatok a Földre:

Fotók: YouTube

Forrás: MTI, hirado.hu

 


next 5

A mi világunk

Hírek