Hírek / Sport

Tóth Krisztiáné az egyetlen magyar érem az olimpiai kvalifikációs cselgáncs-Eb-n

2023. november 6. 06:30 Sport | Szerző: Fazekas Gábor

Tóth Krisztián bronzéremért szerzett a 90 kilogrammosok között a Montpellier-ben zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján.
 
Az olimpiai bronzérmes, vb- és Eb-második Tóth Krisztián a negyeddöntőben a világbajnok szerb Nemanja Majdovval szállt szembe, akivel 2/2-re állt a győzelmi mutatója. Az ötödik ütközet öt percig csak intéseket hozott, majd a kétszeres Eb-ezüstérmes ellenfél az MTK 29 éves versenyzője mögé lépett, földre döntötte őt, és vazaarival nyert.
 
A magyar klasszis a bronzéremig tartó vigaszágon elsőként az idén két World Tour-érmet szerzett Alex Crettel csapott össze, pályafutása során először. A román ellenfél nem talált fogást Tóthon, aki másfél percnél hanyatt dőlve átforgatta Cretet, majd vazaaris előnyét könnyedén megőrizte a meccs végéig.
 
Tóth a bronzcsatában a 2019-ben világbajnok holland Noel van’t Enddel találkozott, akit az eddigi hét összecsapásukon hatszor megvert. A hetedik csata maratoninak bizonyult, a négyperces alapidőben az MTK 29 éves versenyzője egy, riválisa pedig két intést kapott.
 
Az első értékelt akcióig tartó hosszabbításból 3 perc 46 másodperc telt el, amikor az ellenfél szabálytalan fogásért – egy dobásnál veszélyesen kicsavarta a magyar klasszis könyökét – megkapta a harmadik figyelmeztetését is, ami már a leléptetését jelentette.
 
Tóth Krisztián harmadik bronzát szerezte meg a kontinenstornákon, előzőleg 2014-ben szintén Montpellier-ben, 2021-ben pedig Lisszabonban állhatott dobogóra. Kazanyban, 2016-ban ezüstérmet szerzett. Övé lett a magyar küldöttség első medálja az idén Franciaországban, s egyben a magyar dzsúdótörténelem 54. Eb-bronza is.
 
A +100 kilogrammos Sipőcz Richárd vasárnap. A három World Tour-érmet gyűjtött, 22 éves magyar dzsúdósra – aki minden korosztályban legalább kétszeres Eb-győztes volt – az Eb bronzmeccsén az egy Grand Slam-bronznál tartó Valerij Endovickij várt, akivel 1/1-re állt a mérlege. A fején nagy kötéssel érkező orosz versenyző az ukrajnai háború miatt semleges színekben indult a kontinenstornán.
 
Harmadik csatájuk kimerítő és hősies küzdelmet hozott, Sipőcz – akinél a tréneri székben a legendás paksi mesteredző, Hangyási László ült – egy intést kapott a négyperces alapidőben, majd a hosszabbítás elején az ellenfelet is figyelmeztették. Ednovickijt a vérző feje miatt ápolni kellett, majd mindketten egyre lassabban keltek fel a tatamiról. Már alig álltak a lábukon, amikor tíz és fél percnél (!) a bíró lehúzásért harmadszor is megintette a magyar cselgáncsozót, ami már a leléptetését jelentette.
 
A Széchenyi Egyetem SE sportolója így ötödikként zárt, akárcsak korábban Pupp Réka (52 kg) és Özbas Szofi (63).
 
Forrás és kép: M4Sport


next 5

A mi világunk

Hírek