Továbbra is a betegek gyógyításával kíván foglalkozni a vásárhelyi és a makói kórház főigazgatója, a vásárhelyi politikai színjátéknak nem kíván részese lenni. Kallai Árpád így válaszolt Berényi Károly levelére, amiben az alpolgármester felszólította, vegyen részt a város operatív stábjában és szerepeljen az önkormányzati sajtóban.
A főigazgató a kórház oldalán közzétett válaszában úgy fogalmaz, munkatársaival – ahogyan eddig –, úgy a jövőben is a legjobb tudásukkal és a legnagyobb igyekezetükkel állnak minden betegük, és minden térségben élő polgár rendelkezésére, és ők ezzel, nem sajtószereplésekkel szolgálják a közösséget.
Kallai Árpád egyúttal megköszönte mindazt a támogatást, segítséget és szeretetet, amit a kórház dolgozói az elmúlt hetekben a vásárhelyi és a makói térségben élő polgároktól kaptak. A főigazgató azt is megjegyzi, Berényi Károly levelét nem kapták meg, annak tartalmáról csak a helyi sajtóból értesülhettek.
Forrás: promenad.hu