Továbbra sincs koronavírus- fertőzött Magyarországon, viszont 18 ember van kórházi karanténban, megfigyelés alatt. Egyelőre mindannyian tünetmentesek. A hirado.hu összefoglalója szerint a magyar repülőtereken csaknem 3400 embert ellenőriztek.
Láng-Bognár Kinga, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs szóvivője elmondta, egyelőre nincs szükség arra, hogy a koronavírus miatt bármilyen sport-, kulturális és más, nagyobb tömegeket vonzó rendezvény megtartását korlátozzák.
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter megerősítette, hogy az országban 1 millió 200 ezer szájmaszk áll rendelkezésre, így nem lesz hiány. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő arra hívta fel a figyelmet, hogy aki csak teheti, ne utazzon a fertőzött területekre, de ha mégis így tesznek, feltétlenül regisztrálják magukat a konzulátuson.
Világszerte eddig több mint 82 ezer fertőzött van, közülük 5000 európai. A fertőzésbe összesen 2801 ember halt bele, Európában 14-en. Több mint 33 ezren felépültek a betegségből, Európában 44-en.
Kép: hirado.hu