Halálos baleset történt a Portugáliában rendezett Rally Vidreirón: a szervezők közleménye szerint Laura Salvo, egy 21 éves kora dacára is tapasztaltnak számító spanyol navigátorhölgy életét vesztette, miután csupán 500 méterrel a verseny első gyorsasági szakaszának kezdete után lecsúsztak az útról és egy fának csapódtak.
A Peugeot-t vezető Miguel Socias túlélte az ütközést, Salvo életét azonban már nem tudták megmenteni. A szervezők elmondása szerint a két perc alatt a helyszínre érkező mentőknek az autóba szorult hölgyet a kimentés után sikerült újraéleszteni, és a mentőhelikopterhez szállították, amivel eljuttatták volna a legközelebbi kórházba, ám már a felszállás előtt belehalt sérüléseibe - a közlemény szerint szívelégtelenség következtében.
A versenyt a történtek fényében leállították és törölték.
Laura Salvo 2015 óta vett részt raliversenyeken navigátorként - nővére szintén navigátorként, apja pedig versenyzőként vállal aktív szerepet a raliéletben.
Elhunyt honfitársukra ismert spanyol versenyzők, köztük ifjabb Carlos Sainz is megemlékezett közösségi oldalán.